Pártoskodás szakrális királyaink alatt

Sokan úgy gondolnak a pártokra és a pártoskodásra, hogy az egy ördögtől való dolog. Ezt a tévhitet szeretném eloszlatni a magyar történelem segítségével. 

A párt az egy szervezeti forma, érdekképviselet. Ebből fakadóan nem más, mint eszköz a hatalomért folytatott harcban. A hatalmi harcnak egy szelídebb formája. A pártoskodás sokkal kevesebb vérrel és áldozattal jár, mint a háborúskodás. 

Utolsó szakrális királyunk, Hunyadi Mátyás vajon hogy került hatalomra? E kérdést azért is fontos vizsgálni, hiszen uralkodása alatt Európa három nagyhatalmát is képes volt legyőzni úgy, hogy szinte egyszerre háborúban álltak vele. Győzelmének alapja hadvezéri zsenialitása mellett annak a Hunyadi-pártnak a fegyelmezett hadereje volt, amely gerincét alkotta a Fekete Seregnek, és szilárd bázisává vált a hátországnak.

Nézzük meg, melyik három nagyhatalmat győzte le? Lengyelországot, amely egymaga százezer fős hadsereget állított ki ellene, így lett birtokosa Sziléziának és Boroszlónak (ráadásul a cseh király hadserege is a lengyeleket erősítette ebben a háborúban); legyőzte a Török Birodalmat azzal, hogy Szendrő és Jajca várát elfoglalta tőle a hozzátartozó területekkel együtt, megerősítve ezáltal a déli végvári rendszerünket; valamint a német-római császárság részét képező Ausztria két legfontosabb és legerősebb várát: Bécset és Bécsújhelyt is bevette, és kiterjesztette hatalmát azokra az osztrák tartományokra, amelyek e két vár körül helyezkedtek el. 

Páratlan siker a ma oly sokak által lenézett és elvetettnek kikiáltott pártrendszertől! A pártonkívüliség demagógiájának hívei sosem tudnak a magyar történelemből ilyen ragyogó hadisikerekről beszámolni, akkor, amikor nem volt párt hazánkban.

Térjünk vissza a kezdetekre! Vécsey Aurél: Trónok harca a magyar történelemben című könyve sok más műhöz hasonlóan többször is megemlíti a pártoskodást. Az idézetek a későbbiekben e műből származnak.

„V. László halálát követően 1458 januárjában Szilágyi Mihály utasítására a Hunyadi-párt Vitéz János vezetésével díszes küldöttséggel indult Prágába, hogy a tizenötéves Mátyást Budára kísérje.” Szóval nem gittegylet, nem is diétás vénfiúk tarokk-egyesülete, nem is a szentkorona elszánt harcosai, hanem a Hunyadi-párt volt az, aki Hunyadi Mátyást kiszabadította és királlyá emelte. 

„Az alkuk után Szilágyi többezer fegyveressel gyakorolt nyomást az Országgyűlésre, így 1458 január 24-én a diéta nemesei Mátyást magyar királlyá, őt magát pedig öt esztendőre kormányzóvá választották. (A legenda szerint Mátyást a Duna jegén választották királlyá, ám ez önmagában nem igaz, a jég abban játszott szerepet, hogy Szilágyi emberei átkelhettek a befagyott folyón. A választás a Budai várban történt.)”

Mi következik ebből? 

A Hunyadi-párt emberei – túlerejük révén fegyveresen nyomást gyakoroltak az akkori Országgyűlésre, és válaszút elé állították az akkori Országgyűlés tagjait: vagy megválasztják Hunyadi Mátyást királynak és Szilágyi Mihályt kormányzónak, vagy pedig fogságba ejtik az Országgyűlés  tagjait, és váltságdíj ellenében majd kiválthatja őket a családjuk az akkori kor szokása és bevált gyakorlata szerint. És akkor Mátyást nem az egész nemzet, hanem annak egy része, a Hunyadi-párt fogja csak trónra emelni.

Az Országgyűlés tagjai a számukra kisebb rosszat választották, így „önként” inkább királlyá választották Mátyást, hogy elkerüljék a fogságot és a váltságdíj-kifizetést. Így a nagy „demokratikus” választás után békében hazamehettek az Országgyűlés tagjai. 

Szóval az az igazság, nem a nép választotta Mátyást, semmilyen spontaneitás nem volt benne. De miért baj ez? A népnek akkor sem, mint ahogy most sincs arra bölcsessége, hogy kit válasszon. Jól bizonyítja ezt napjaink parlamenti közbűnözőinek a helyzete. A népet nem más, mint a Hunyadi-párt fegyveres ereje segítette hozzá annak a felismeréséhez, hogy Mátyást királyként kövesse, a választás joga egyébként egyáltalán nem volt a magyar nép privilégiuma. 

A háttérhatalom történelem-hamisítói primitív hazugságát tövig benyelik az önálló gondolkodásra képtelen emberek, akik elhiszik azt a zagyva mesét, hogy az egyszerű magyar nép bölcsessége emelte királlyá Mátyást, a legutolsó szakrális nagykirályunkat. Ez azért is nyilvánvaló hazugság, mert Pogyjebrád cseh király, akinél Mátyás raboskodott a kor akkori szokása szerint mint uralkodó szóba sem állt volna egy népi küldöttséggel, nem hogy kiadja nekik Mátyást. Ha sokat okoskodott volna neki egy népi küldöttség, leverette volna vasas vitézeivel , mint vak a poharat. Ugyanakkor egy Hunyadi-párttal nem mert ujjat húzni. 

Összefoglalás

Annak, hogy egy ország élére megfelelő ember kerüljön, nem demokrácia vagy pártonkívüliség a feltétele, hanem megfelelő személy és a megfelelő személyt támogató megfelelő párt. A szabadkőművesség mindent elkövet annak érdekében, hogy a megfelelő személyeket ne támogassa a hatalmat megszerezni és megtartani képes párt. Ez áll a pártnélküliség hangzatos, ámde a gondolkodni képtelen tömeget megvezető szólama mögött.

Ezzel vág egybe a görög mitológiából a Prométeusz-mítusz ide vonatkozó idézete is:  „A hatalom vak erő csupán, amely könnyen a saját vesztébe rohan, a tudás pedig bármilyen tiszta legyen is, önmagában, ha nem támogatja a hatalom ereje, tehetetlen, leláncolt, szenvedő titán.”

Mi történt Magyarországgal a Hunyadi-párt megszűnése után? A mohácsi csata-vesztés. Dobzse László fia, II. Lajos személye körül nem volt egy erős párt. Emiatt gyenge király volt, akit gyenge emberek vettek körül. Mint ahogy Hunyadi erős király volt, akit erős párt emelt hatalomra, és erős emberek vették körül. Visszatérve II. Lajos gyenge embereire, és a pártnélküliség tényére, az a Magyarország, amelynek nem adott gerincet és fegyelmet egy párt, szükségszerű vereségre volt kárhoztatva a török ellenében, hiszen Szapolyai 40000 fős hadseregével tétlenül állomásozott a Tiszántúlon, valamint Horvátországban, Felvidéken és Erdélyben is volt magyar haderő. Haderőnk volt elég Szulejmán hadseregének legyőzéséhez, de fegyelmünk nem volt, mert a fegyelem az pártba tömörülve létezik. Így ezek a csapatrészek soha nem érkeztek oda a királyhoz.

Manapság a párt-ellenesség nemcsak a gondolkodásra képtelen személyeknél figyelhető meg, hanem azoknál is, akik képtelenek a fegyelemre, és emellett az egójuk megakadályozza azt, hogy a jó iránt engedelmességet tanúsítsanak. 

A szabadkőművesség kátyúba került szekerének a pártellenes egyének a szekértolói. Ugyanis a szabadkőművesség célja a nemzetállamok megszüntetése, amely csak a pártrendszer felszámolásával érhető el, mert így a világállam önmagát kikiáltani képes. Visszatérve az úgynevezett szakrális korszakra, nem volt feltétele annak, hogy valaki király legyen, és ezt a személyt az ország királyként elfogadja az, hogy pártonkívülinek kellett lennie, a nép demokratikusan válassza meg. A király személyének elfogadásához 3 dologra volt szükség: 1. Székesfehérvárott koronázzák meg 2. a szent koronával koronázzák meg 3. az esztergomi érsek tegye a fejére a koronát. Két másik nagy szakrális királyunk Szent László és I. (Nagy) Lajos esetében is egy-egy párt állt a király személye mögött, és ez eredményezte az akkori Magyarország felemelkedését, nem a demokrácia a nép választása révén, sem pedig a pártnélküliség.

Erős állam = erős párt = zöld párt. Tehát nem a káosz gyermekeit jelentő gittegyletekre van szükség. Gyurmarágásból nem sarjad történelmi felemelkedés.

Milyen lehetősége van ma a kisembernek, egy egyszerű állampolgárnak? A háttérhatalmi pártok helyett egy azok ellen küzdő politikai pártot támogatni minden erejével. Ezzel teremtheti meg azt a lehetőséget, hogy befolyással bírjon a politikára.